Szászföldre látogattunk

2019. október 28. - Magyar Néprajz és Antropológia Intézet

Szombaton, október 19-én reggel fél 6-kor szólalt meg az ébresztőm. Álmomból felébredve fel sem fogtam, hogy miért kell olyan korán felkelnem, és legszívesebben kihajítottam volna a telefont az ablakon. De ahogy kinyitottam a szemem, megláttam a szekrény mellett készen álló csomagomat, és azonnal kitisztult a kép. Elérkezett a tanulmányi kirándulás hétvégéje.

Az egyetem főépülete előtt gyülekeztünk az induláshoz. Néhány embert idén is legyőzött a továbbalvás kísértése (ez már lassan szokássá válik), de sikeresen összeszedtünk minden későkását, és a láthatár alól kibújó vörös nappal együtt végre mi is útnak indultunk.

Első állomásunk Szászmuzsna volt, ahol meglátogattuk a szombati nap első erődtemplomát. Sok történetet hallottunk a templomról, illetve a létszámban erősen megcsappant szász közösségről, amely a település nevéhez fűződik. Az eredeti terv szerint egy biogazdálkodóval kellett volna beszélgetnünk Szászmuzsnán, de sajnos, végül nem tudott minket fogadni.

Muzsnának búcsút intve Szászfehéregyházát vettük célba, de azért az útszélen áruló romákról sem feledkeztünk meg, amit Dzsábá nem is bánt, hiszen egy szép sállal és megújult mosollyal ült vissza az autóba. Szászfehéregyháza volt talán a kedvencem a meglátogatott települések közül. Caroline Fernolend asszony, a Mihai Eminescu Trust egyik vezéregyénisége mutatta be nekünk mindazt, amire a helyi egyesület és a falu közössége törekszik. Lenyűgözött az a mentalitás, amit Caroline asszony képvisel. Az, ahogyan vigyáznak a faluban a környezetre, ahogyan törekednek arra, hogy a házak megmaradjanak eredetinek, ahogyan a családok felosztják egymás közt a feladatokat. Az ottani erődtemplomban is jártunk, sőt, a múzeumot is megtekinthettük, amely Caroline asszony kezdeményezésére létesült. Burkus kutya is mindenhová elkísért minket.

Következő állomásunk Jakabfalva (Százhalom) lett volna, de a házigazdánk, Rainer Schamel, Apoldon csatlakozott hozzánk, így hát még egy erődtemplomot megcsodálhattunk, és a tornyából elénk táruló tájat, mely a nap utolsó sugarainak fényében fürdött. Mire Jakabfalvára érkeztünk, már elég sötét volt. Ha villany híján kicsit botladozva is, de fel kellett mennünk a templom tornyába, hogy megértsük, miért is nevezik a települést Százhalomnak. A monda szerint száz kicsi dombra épült, s ezek nagyon jól látszanak fentről. Rainer elmesélte, hogyan is került évekkel ezelőtt először Erdélybe, a szászok lakta vidékre, és hogy mennyire lenyűgözte az ottani egyszerű élet. Ezt az életformát próbálja megmenteni, és rengeteg terve van. Egyesületet hozott létre, ezen belül pedig több projektről mesélt, amely közelebb viszi a célhoz. Az az egy biztosan mindenikünk emlékezetében megmaradt, hogy Rainer, akárcsak Caroline asszony, nagyon buzgó és céltudatos.

A nap végére szinte eltévedtünk, de végülis sikerült megtalálnunk szállásunkat, a szászalmádi Alma Via Guesthouse vendégházat, ahol nagyon finom vacsorával vártak minket. Este sokat nem láttunk az udvarból, de mint reggelre kiderült, nagyon otthonos helyen szálltunk meg. A vendégház tulajdonosaival, Marionnal és Mike-kal reggel folytattunk egy hosszabb beszélgetést. Elmesélték a vendégház elindításának bonyodalmait a papírmunkától elkezdve a cserepek szállításáig, illetve azt, hogy ők hogyan élték meg ezt az egész folyamatot. Véleményem szerint példaértékű munkát végeztek, sikerült otthonossá tenniük a helyet, és mi nagyon jól éreztük magunkat náluk.

A vasárnap két látnivalót tartogatott még számunkra: a berethalmi, illetve az almakeréki erődtemplomot. Almakeréken a templom melletti mesébe illő Apafi-kúriában ebédeltünk, ahol szintén nagyon meleg fogadtatásban részesültünk. Ez a nap kicsit nyugodtabb volt, ami kompenzálta a felgyűlt fáradtságukat, de azért hazafele csak belebotlottunk a fenesi dugóba.

Tartalmas és tanulságos hétvégénk volt tehát. Az idei gyönyörű, színes ősz képe is beleégett emlékezetünkbe a látottakkal és a hallottakkal egyetemben. Habár szászok kevesen maradtak, a Szászföld ugyanolyan szép, és szükség van mindazokra az emberekre, akik törődnek vele, és nem hagyják feledésbe merülni. Kicsit arra is jó volt ez a hétvége, hogy megerősítse bennünk a gondolatot: bármit meg tudunk valósítani, ha arra törekszünk.

Szöveg: Babțan-Varga Teodóra

Kultúratudomány szak, I. év